Memento - Mechanikai Mentorprogram

Vissza a főoldalra

ARCHÍVUM (2018/2019/II. félév)

Az érintkezés dinamikája

Előadássorozatunk következő alkalmával Dr. Csernák Gábor tart egy bevezetőt a testek közötti érintkezési problémák témájában. Ha érdekel, hogy mitől olyan nehéz a testek közötti kapcsolat mechanikai modellezése és milyen lehetőségek állnak mégis a mérnökök számára a problémák megoldására, akkor hallgassátok meg ezt az ismeretterjesztő előadást. Egy rövid áttekintő összefoglalást is olvashattok itt:


Két test - például két fém alkatrész - érintkezése során rendkívül bonyolult fizikai és kémiai kölcsönhatások zajlanak le. Ezek a folyamatok különböző mértékben befolyásolhatják az alkatrészekből összeszerelt testek dinamikai tulajdonságait, ezért általában nehéz az érintkezés megfelelő modellezése. A túl részletes modellek már olyan sok nehezen mérhető paramétert tartalmaznak, hogy gyakran csak rendkívül bizonytalan eredményeket szolgáltatnak. Mivel fontos alapösszefüggések mutathatók ki egyszerű modellek segítségével is, sok esetben célravezető ezek vizsgálata. Az előadás néhány jól ismert modell segítségével mutatja be, hogy milyen módon befolyásolhatja az érintkezés a rezgéstani jellemzőket. Többek között megvizsgáljuk, hogy hogyan számítható a kontakt merevség sima és érdes felületű testek érintkezése során, mi befolyásolhatja a súrlódási tényezőt, és miért nem függ a súrlódási erő a látszólagos érintkező felület nagyságától.


Az előadás helyszíne: MM I. 29. (MM tanszék könyvtára)
Az előadás időpontja: április 26. 14:30

Várunk titeket!

Bevezetés a Julia programozásba

A kurzus során bemutatjuk a Julia nyílt forráskódú, elsősorban numerikus számításokra tervezett programozási nyelvet amely egyre elterjedtebb, elsősorban tudományos és matematikai célokra, mivel ingyenes, és a nyelv fiatal korának ellenére már rengeteg függvénykönyvtár készült hozzá.

A kurzus helyszíne: MM Fsz. 15 (MM tanszék számítógépes laborja)
A kurzus időpontja: április 12. 14:30

Ha tudtok, akkor hozzatok saját laptopot amire előre telepítitek a Julia-hoz szükséges szoftvereket. A telepítési útmutatót az alábbi pdf-ben találhatjátok.

Ha bármi kérdésetek, problémátok van a telepítéssel kapcsolatban, nyugodtan forduljatok hozzánk!

Várunk Titeket!

Julia telepítési útmutató Julia bevezető (html) Alkalmazások Juliaban (html)
Kurzusra telepítendő csomagok

Készüljünk a karrierre: szakmai gyakorlat tájékoztató és tippek a sikeres interjúhoz

A program első felében egy rövid tájékoztatót hallgathattok meg a tanszék által szervezett szakmai gyakorlat legfontosabb tudnivalóiról, határidejeiről és a korábbi évek tapasztalatairól. Ezt követően a Robert Bosch Kft. HR munkatársai bemutatják Nektek, hogyan kell jó önéletrajzot írni, és hogyan zajlik egy gyakornoki interjú.

Az előadás helyszíne: MM I. 29. (MM tanszék könyvtára)
Az előadás időpontja: március 08. 14:30

A szakmai gyakorlattal kapcsolatos információkért látogassatok el az alábbi honlapra: www.mm.bme.hu/targyak/bsc/szakgyak/

Várunk titeket!

Bevezetés a Python programozásba

A kurzus során bemutatjuk a Python, nyílt forráskódú, általános célú, interpretált, objektum orientált programozási nyelvet. A Pythont széles körben alkalmazzák informatikai, tudományos és matematikai célokra, mivel ingyenes, és rengeteg függvénykönyvtár készült hozzá.

A kurzus helyszíne: MM Fsz. 15 (MM tanszék számítógépes laborja)
A kurzus időpontja: március 1. 14:30

Ha tudtok, akkor hozzatok saját laptopot amire előre telepítitek a Python-hoz szükséges szoftvereket. A telepítési útmutatót az alábbi pdf-ben találhatjátok.

Ha bármi kérdésetek, problémátok van a telepítéssel kapcsolatban, nyugodtan forduljatok hozzánk!

Várunk Titeket!

Python telepítési útmutató Python bevezető (html) Runge-Kutta módszerek Pythonban (html)
Másodrendű nyomatékok számítása képről

Robotika alkalmazása a biomechanikában

A félév első előadása során Zelei Ambrus, tanszékünk tudományos munkatársa egy előadás keretében bemutatja, hogy különböző emberi mozgások, például a futás, vagy a kar mozgásának leírására hogyan alkalmazhatók robotikai ismeretek.

Az előadás helyszíne: MM I. 29. (MM tanszék könyvtára)
Az előadás időpontja: február 22. 14:30

Várunk titeket!

Előzetes Programterv 2018-2019 II. félév

Időpont Helyszín Program
3. hét, péntek
február 22. 14:30
MM I.29 Előadás: Biomechanika
4. hét, péntek
március 1. 14:30
MM Fsz.15 Bevezetés a Python programozásba
5. hét, péntek
március 8. 14:30
MM I.29 Készüljünk a karrierre: szakmai gyakorlat tájékoztató és tippek a sikeres interjúhoz
9. hét, péntek
április 12. 14:30
MM Fsz.15 Bevezetés a Julia programozásba
11. hét, péntek
április 26. 14:30
MM I.29 Előadás: Kontakt problémák a mechanikában
Vizsgaidőszak
MM I.29 Szakdolgozat és ami utána jön... (tájékoztató beszélgetés a szakdolgozatkészítésről)

Előzetes programterv letöltése

ARCHÍVUM (2018/2019/I. félév)

Vizsgatemető Vetélkedő

Szeretnénk meghívni Titeket a félévzáró Vizsgatemető Vetélkedőre, ahol érdekes, vicces, a megszokottól eltérő feladatokkal találkozhattok. Jelentkezzetek, ha készen álltok a félév utolsó megmérettetésére! Nemcsak egymással, hanem a tanszék kollégáival is versenyezhettek. Ez egyben a januárban záróvizsgázók utolsó MeMemento-s eseménye is. A jó hangulat garantált!

Az előadás helyszíne: BME (helyszín szervezés alatt)
Az előadás időpontja: január 18. 14:00-16:00

A vetélkedőre 4-5 fős csapatok jelentkezését várjuk az alábbi formon január 13. 23:59-ig.
    Jelentkezés itt!
Ha nincs csapatod, az sem baj, a csapatnevet hagyd üresen és add meg a neved!

Várunk titeket!

Képek az előző évből:

Prezentációs technikák: tippek a záróvizsgára

Az előadás során különböző prezentációs technikákat, tipikus hibákat és azoknak a megoldásait beszéljük át, amelynek nagy hasznát tudjátok venni a jövőben is.

Az előadás helyszíne: MM I. 29. (MM tanszék könyvtára)
Az előadás időpontja: december 19. 14:00

Várunk titeket!

Előadás diasor

Bevezetés az izogeometrikus analízisbe

Hénap Gábor tanszékünk adjunktusa előadásában egy, a klasszikus végeselem módszer néhány hátrányos tulajdonságának kiküszöbölésére alkalmas numerikus módszert ismerteti. A módszer használatával lehőtéseg nyílik arra hogy, a modern géptervezés által szolgáltatott CAD geometriát közvetlenebbül, kevesebb előfeldolgozással lehessen felhasználni szimulációs céllal. Így a gépészeti fejlesztés folyamata gyorsítható és nagyobb mértékben válik automatizálhatóvá.

Az előadás helyszíne: MM I. 29. (MM tanszék könyvtára)
Az előadás időpontja: november 16. 14:30

Várunk titeket!

Matlab kezdőknek és haladóknak

A kurzus során bemutatjuk a Matlab szoftver használatának alapjait, mellyel könnyen végezhettek numerikus számításokat és készíthettek szimulációkat szakdolgozathoz vagy TDK munkához.

A kurzus helyszíne: MM Fsz. 15 (MM tanszék számítógépes laborja)
A kurzus időpontja: november 9. 14:30

Lehetőség szerint hozzatok saját laptopot, amire előre telepítitek a Matlabot. Jelenleg biztosított minden egyetemi polgár számára legális licensz, így egyetemi hálózatról és otthonról is csak ezt használjátok!
A telepítéshez szükséges információkat itt találjátok:
    viki.eik.bme.hu/doku.php?id=mathworks:mathworks
    https://math.bme.hu/matlab
A telepítést érdemes az 1. módon Mathworks Account segítségével megtenni, ehhez az edu.bme.hu-s (BME címtáras regisztrációhoz kötött) vagy a hszk.bme.hu-s e-mail címeteket tudjátok használni. Regisztráció előtt ellenőrizzétek a mailbox elérhetőségét, mivel a Mathworks Account létrehozásakor egy ellenőrző e-mailre is válaszolni kell.

Ha bármi kérdésetek, problémátok van a telepítéssel kapcsolatban, nyugodtan forduljatok hozzánk!

Várunk Titeket!

Matlab Útmutató Matlab feladatok Matlab feladatok megoldással

MSc "infódélután" – Az MM-es szakirányok és ami Rátok vár

A program célja, hogy összefoglaljuk számotokra a legfontosabb tudnivalókat, tippeket és tanácsainkat a BSc záróvizsgával és az MSc képzéssel kapcsolatban. A program során elsősorban az MM Tanszékhez köthető specializációkat (Gépész – Alkalmazott Mechanika valamint Modelling – Solid Mechanics) mutatjuk be számotokra. A rövid ismertető során szeretnénk átfogó képet adni a tanszékhez köthető MSc szakirányok struktúrájáról és az oktatott mechanikai területekről, a külföldi lehetőségekről (Erasmus, Campus Mundi), amelyek segíthetnek Benneteket a szak- és specializációválasztásban.

A beszélgetés helyszíne: MM I. 29. (MM tanszék könyvtára)
A beszélgetés időpontja: október 26. 14:30

Várunk Titeket!

Számítógépes grafika - Inkscape kezdőknek és haladóknak

A kurzus során bemutatjuk az Inkscape szoftvert, amely nagyon hasznos dokumentációk készítésekor az ábrák megrajzolásához, így házi feladatok, TDK dolgozatok, diplomák elkészítése során is segítséget is nyújthat. A kurzust Takács Dénes tartja, akinek ábráival a Dinamika és Rezgéstan zárthelyiken, házi feladatokon találkozhattatok.

A kurzus helyszíne: MM Fsz. 15 (MM tanszék számítógépes laborja)
A kurzus időpontja: október 5. 14:30

Ha tudtok, hozzatok saját laptopot, amire előre telepítitek az Inkscape programot, amelyet ingyenesen letölthettek a https://inkscape.org/en/
oldalról, illetve töltsétek le az alábbi fileokat!

preferences.xml kocsi.jpg Matlab_fig.eps

Ha bármi kérdésetek, problémátok van a telepítéssel kapcsolatban, nyugodtan forduljatok hozzánk!

Várunk Titeket!

Közlekedési rendszerek dinamikája

Stépán Gábor előadása során megismerkedhettek tanszékünk azon kutatási témáival, amelyek a közlekedési rendszerek dinamikájával foglalkoznak és potenciális szakdolgozat/diplomaterv témát jelentenek. Az előadás középpontjában a forgalmi dugók kialakulása és terjedése, az emberi tényezők (pl. reakcióidő) dugókra gyakorolt hatása és a dugók kialakulását megakadályozó önvezetési stratégiák állnak.

Az előadás helyszíne: MM I. 29. (MM tanszék könyvtára)
Az előadás időpontja: szeptember 21. 14:15

Mindenkit szeretettel várunk!

LaTeX kezdőknek és haladóknak

A kurzus során bemutatjuk a LaTeX dokumentumszerkesztőt, amiben egyszerűen és gyorsan lehet szépen formázott dokumentumokat készíteni, amely különösen hasznos eszköz házi feladatok, TDK-k, diplomák elkészítése során.

A kurzus helyszíne: MM Fsz. 15 (MM tanszék számítógépes laborja)
A kurzus időpontja: szeptember 7. 14:30

Ha tudtok, akkor hozzatok saját laptopot amire előre telepítitek a LaTeX-hez szükséges szoftvereket. A telepítéshez segítséget az alábbi pdf-ben találhattok, vagy forduljatok hozzánk, és segítünk.

LaTeX telepítési gyorstalpaló LaTeX Útmutató LaTeX Mintaszöveg LaTeX_Mintaszöveg_nyers.docx Peldaabra.pdf

Aktuális információk (2018/2019/I. félév)

Meghívó

Szeretettel meghívjuk tanszékünk új specializációs hallgatóit a Memento – Mechanikai Mentorprogram első, „Ice Breaker” eseményére 2018. augusztus 30-án 16:30-kor az MM Tanszék könyvtárába (MM I. 29.). Megjelenésetekre feltétlen számítunk!

Meghívó letöltése

Célunk...

... egy olyan mentorrendszer létrehozása a BSc specializációink (gépészeti fejlesztő és gépészeti modellezés) hallgatói számára, amely a tantárgyi követelmények mellett segíti a szakmai fejlődésüket és a specializációnkon résztvevők közötti közösségteremtést.

Programterv 2018-2019 I. félév

Időpont Helyszín Program
Regisztrációs hét, csütörtök
augusztus 30. 16:30
MM I.29 (Könyvtár) MeMento programindító „Ice breaker”
1. hét, péntek
szeptember 7. 14:30
MM Fsz.15 LaTeX kezdőknek és haladóknak
3. hét, péntek
szeptember 21. 14:30
MM I.29 és labor Előadás: Járműdinamika
4. hét, péntek
szeptember 28. 14:30
AVL Gyárlátogatás az AVL Autókut Mérnöki Kft-nél
5. hét, péntek
október 5. 14:30
MM Fsz.15 Számítógépes grafika - Inkscape
8. hét, péntek
október 26. 14:30
MM I.29 MSc "infóest"
10. hét, péntek
november 9. 14:30
MM Fsz.15 MatLab kezdőknek
11. hét, péntek
november 16. 14:30
MM I.29 Előadás: Bevezetés az izogeometrikus analízisbe
1. vizsgahét
(pontos időpont később)
MM I.29 Prezentációs technikák: tippek a záróvizsgára

Programterv letöltése

Mentorok

Specializációinkat 2018/2019/I. félévben kezdők számára
Gépészeti fejlesztő (GF) Gépészeti modellezés (GM)
Kiss Ádám
kiss_a@mm.bme.hu
Molnár Csenge Andrea
csenge.molnar@mm.bme.hu
Hajdu Dávid
hajdu@mm.bme.hu
Pölöskei Tamás
poloskei@mm.bme.hu
Molnár Csenge Andrea
Hajdu Dávid


Specializációinkat 2017/2018/I. félévben kezdők számára
Gépészeti fejlesztő (GF) Gépészeti modellezés (GM)
Várszegi Balázs varszegi@mm.bme.hu Sykora Henrik sykora@mm.bme.hu Molnár Tamás molnar@mm.bme.hu Berezvai Szabolcs berezvai@mm.bme.hu
Sykora Henrik
Molnár Tamás

Archívum

2018/2019-es tanév

2017/2018-as tanév

Műszaki Mechanikai Tanszék SIREN ERC Projekt MTA-BME Lendület Kutatócsoport